A gondtalan madárdalról elsőre talán a párkeresés, az udvarláshoz köthető szerelmes ének jut eszünkbe. Amikor a csiripelés visszhangra vagy válaszra talál, meggyőződésünk, hogy a madarak igenis kommunikálnak egymással. Vajon párbeszédként értelmezhető a madárnyelv, vagy csak pillanatnyi hangulatukat fejezik ki hangadásukkal?

Megtévesztő, amikor egyes papagájok értelmes szavakat ismételgetnek boszorkányos ügyességgel, mégsem kell félnünk, annyira nem értelmesek, hogy akár a bíróságon is tanúskodjanak ellenünk. Ők az utánzás nagymesterei, akárcsak a kertekben is fellelhető szajkók – népies nevükön mátyásmadarak –, akik nemcsak kiválóan utánozzák például az egerészölyv vijjogását, de rikoltozásuk az erdő minden lakóját is figyelmezteti: „Vigyázat, ember közeledik!” Rendkívül éber, kíváncsi és kommunikatív madarunk a szajkó. Igazi nyelvzseni, szinte bármilyen hangot képes utánozni, amit valaha hallott, és az valamiért megragadta a figyelmét. Nyikorog, ugat, nyávog, károg, fütyül, recseg. Ám amikor cserreg, mint egy analóg vészcsengő, jó tudni, ragadozó vagy más veszély közeleg. A kora tavasszal érkező seregélyek is gyakran szólalnak meg a sárgarigó hangján.

Beszélnek-e a madarak egymás között?

Beszél-e az egyik seregély a másikkal? A fülemüle a szomszéd fülemülével? Valamit bizonyosan mondanak, máskülönben mi értelme volna a rengeteg és változatos hangnak-hangsornak, amit a madárvilágban hallhatunk. Bizony, a madarak, főleg a fajtársak, egymás között igen sokat beszélnek. Aki ismeri a madarak hangját, érthet abból.

Nyáron sokszor hallani a fák sűrűjéből vékony, sipító, kissé reszelős hangokat, a legkülönbözőbb hangfekvésben: ezek általában fészekben ücsörgő fiókák eleségkérő hangjai. Azt kiáltják: „Mama, éhes vagyok!” Ha erősebben szól a hangjuk, azt így fordíthatjuk le: „Mama, most már tényleg nagyon éhes vagyok, hozd már azt a gilisztát!” A hím madarak tavaszi éneke valójában azt jelzi a többieknek: „Ez a terület foglalt! Neked itt semmi keresnivalód, és ha mégis idejössz, számolj a legrosszabbal.” A madárdal tehát fenyegető is lehet. Ha az egyik hím a figyelmeztetés ellenére megsérti a másik területét, gyakran kerül sor heves verekedésekre.

Vannak olyan hangok is, amelyeket az erdőn szinte minden madár ért, függetlenül attól, hogy milyen fajhoz tartozik. A téli madáretetőnél a széncinege valóságos vészcsengőként funkcionál, majdnem mindig először veszi észre, ha portyázó ragadozó madár, leggyakrabban karvaly közeledik. Éles „cí-cí-cí” hangját mindenki ismeri, azt jelenti: „Karvaly a láthatáron!” Az etető madarai erre a hangra azonnal szétspriccelnek és menedéket keresnek a bokrosokban. Ami ennél is érdekesebb, más hangot használnak a karvaly- és mást a macskaveszély jelzésére. Sőt, még olyan madár is akad, aki visszaél ezzel az egyezményes jellel. Az erdei szürkebegy, ha túl nagy a nyüzsgés az etetőn, s nem fér hozzá kényelmesen a magokhoz, „bejátssza” a cinegék vészjelzését, mire mindenki az ágak közé menekül, s így ő nyugodtabban csemegézhet.

Visszatérve a kérdésre, értelmezhető-e beszédként a madarak akusztikus kommunikációja, napjaink tudományos álláspontja szerint emberi értelemben semmiképpen, mégis közvetít üzenetet.

Kicsi testű, ám nagy komponisták

Már Darwin is említést tesz a madárzene jelentőségéről, de a madárhangok dallamszerkezetét tudományos igénnyel Kodály Zoltán egyik tanítványa, Szőke Péter a múlt század ’60-as éveiben fejtette meg először, aki felvette, lelassította, majd lekottázta több mint kétezer madár csicsergését, károgását, huhogását, és mindez meglepően bonyolult, nemegyszer népdalokra emlékeztető hangsorokat adott ki. Egészen váratlan felismerése volt, hogy a madárdallamok hangjai is az emberi zenéből ismert hangközök szerint építkeznek. Másként megfogalmazva: Az emberi zene alapvető jellege, úgy tűnik, hogy a természetben gyökerezik.

Ország Mihály, az Akadémia állathangtárának 2010-ben elhunyt kutatója feltárta, hogy azért olyan gyors a madárének, mert a madarak az embernél akár tízszer több hangot képesek felfogni másodpercenként.

Persze mondhatjuk, ezek viszonylag egyszerű jelek, és bonyolultságuk nem ér fel az emberi jelrendszerrel, a beszéddel. Így gondolja ezt általában mindenki, de ez mégsem ennyire egyszerű. A madárdal egyszerűségét bizonygatók viszont olyan hangfelvételt készítettek egy nyikorgó ajtóról, ami lassítva szintén igen szép dallamot adott ki. Csakhogy – mint később kiderült – a madarak ezeket a dallamokat céllal éneklik, és minden hangot érzékelnek. Ha egy tengelicének egy számos trillából és több száz hangból álló dallamot egyetlen hang megváltoztatásával játszanak le, a tengelice azzal az alig észrevehető változtatással együtt énekli azt vissza.

Területvédelem, szerelmi vallomás vagy vészjelzés?

Mint az állatvilág oly sok fajánál, úgy a madaraknál is megfigyelhető, hogy a hím külleme jóval ékesebb a nőstényénél. A madarak esetében az énekük is gyönyörűbb. A tojó rend- szerint azt a deli legényt fogja választani, amelyiknek hoszszabb és bonyolultabb az éneke. A hím ugyanis ezzel fejezi ki életrevalóságát és érettebb korát. Gondoljunk csak a kitartó fekete rigó hosszú énekére, amely tavasszal minden reggel és napnyugtakor negyedórákat dalol! Arra törekszenek, hogy az egymás utáni hangok magassága minél inkább különbözzék egymástól. Az idősebbek a fiatalokhoz képest nyugodtabban, rendezettebben énekelnek: hosszabb, ismétlődő szekvenciákat hallatnak, és egyedi hangelemeket is használnak. Azonban a madaraknál sem minden a gondtalan szerelemről szól: a hím énekével jelzi a saját területi igényét is.

Miért nem állnak szóba velünk a madarak?

De bizony, szóba állnak! Figyelnek minket, szólnak hozzánk, néha hanggal, néha testbeszéddel. Egymás között sem csak hangokkal kommunikálnak. Sokat mond a testtartásuk, ahogy odébb szökkennek, ahogy leeresztik a szárnyukat vagy a farkukat bicegtetik. Üzennek nekünk azzal is, ahogy kiveszik részüket környezetünk fenntartásából – egyesek ritkítják a gyommagvakat, mások széthordják bizonyos gyümölcsökét. Üzennek a röptükkel, a szépségükkel, az elevenségükkel, az életkedvükkel és hosszan sorolhatnánk még, mi mindennel. Az viszont igaz, hogy mi igen nehezen értünk belőle.

A madarak is mondatokban beszélnek?

Nem kérdéses, hogy az állatok képesek a kommunikációra, ahogy az is egyre valószínűbb, hogy egyes „kifejezéseket” nem ösztönösen, hanem eltanulva használnak. A mondatalkotás képességét ugyanakkor a tudomány sokáig az ember sajátosságának gondolta, ám egy 2016-os kutatás erős bizonyítékkal állt elő arra nézve, hogy a japán széncinege képes „szavakat” egybefűzni.

Bár a madarak „szóhasználata” véges, azok kombinációja igen sokféle lehet. Ez azt jelenti, hogy az egyes dallamsorokat egymás után rakva a madarak képesek összetettebb, mélyebb jelentésű tartalmat is közölni – akárcsak az ember. A kutatók a különböző cinegék által használt hangokat elnevezték A, B, C és D jelnek, majd bizonyos kombinációban lejátszották őket, előbb ABC-D, majd D-ABC sorrendben. Azt figyelték meg, hogy az első kombináció felkeltette a madarak érdeklődését, míg a második nem. Eszerint az ABC-D változat értelmes kifejezés lehet „cinegéül”, míg a D-ABC csupán „halandzsa”.

A kísérlet alátámasztotta azt a korábbi elképzelést, hogy bizonyos madárfajok kommunikációjának van egyfajta mondattana, azaz a cinegék képesek az öszszetett, emberi kommunikációra hasonlító információközlésre.

A zajszennyezés miatt félreértik egymást

Az emberi tevékenység háttérzajában azonban a madarak is félreértik egymást. A belfasti Queen’s University kutatói megállapították, hogy az Egyesült Királyságban a hangszennyezés miatt a vörösbegyek agresszívebbnek érzékelik riválisaik énekét.

 A korábban a városi közparkokban is rendszeresen megtelepedő madarakat figyelve egyszerűbb és öszszetettebb vörösbegydallamokat játszottak le a madaraknak, méghozzá úgy, hogy a madárdalt civilizációs hangokkal szennyezték. Kiderült, hogy egy bizonyos zajhatár fölött az egyszerű és békés énekeket is hadüzenetté bonyolítja az emberi háttérzaj. A madarak viselkedése erre megváltozott. Az agresszióra adott válaszuk és a stressz akkora energiabefektetést igényel a kis szárnyasoktól, amely a táplálékszerzés és a szaporodás kárára megy – állapították meg a kutatók, akik szerint a zajszennyezés is oka lehet annak, hogy csökkennek a madárpopulációk.

Összeállította: Simon Eszter

(Forrás: Index, Qubit, 24.hu, Centauryweb.hu)