Az ajándékozás öröme ember voltunk szerves része. Szeretünk adni, de talán még többen vannak, akik kapni szeretnek! Nem állt távol az ókor emberétől sem az ajándékozás, amit az évszázadok során ünnepi szintre emeltek. Az ókori Rómában az ajándékozás ünnepe a téli napforduló környékére esett, decemberre, a szaturnália ünnepére, sőt az ajándékozás újév napján is hagyomány volt. De hogyan épült be a pogány újévi adományozási szokás és a karácsonyünneplés szokása a kereszténységbe?

Krisztus mennybemenetele után a tanítványok kis csoportjából alakult eklézsia az ádáz üldözések ellenére világméretűvé nőtte ki magát. Tiszta hitüket és szent irataikat féltve őrizték, s őszintén ragaszkodtak Krisztus tanításaihoz. A véreskezű császárok kegyetlenkedéseibe megfáradt keresztények aztán a 4. században elfogadták Nagy Konstantin császár ultimátumát, aki egy huszárvágással véget vetett a keresztényüldözésnek az őskeresztény egyház és a pogány vallások követőinek kölcsönös eszmei kiegyezésével.

A császár birodalmának egyben tartása érdekében tulajdonképpen a Római Birodalom területén élő népek vallásait hozta közös nevezőre. Közös ünnepeket tartottak, egyesítették isteneknek felkínált áldozataikat, szertartásaikat stb. Míg a pogányok december 25-én ünnepelték istenük, Mithrász születésnapját, ami ajándékozással is járt, a császár utasítására megtették ezt a napot Jézus Krisztus születésnapjának is. Úgy vélték, így mindenki jól jár: a keresztények ünnepelhetik Jézus születésnapját (aki mellesleg valamikor i. e. 3 őszén születhetett), a pogányok pedig Mithrászt, annak eredetileg kialakult születésnapján. Sőt oly módon szinkretizálták a szöges ellentétben álló vallásokat, hogy a napkeleti bölcsek ajándékaira hivatkozva bevezették a karácsonyi ajándékozás szokását a keresztény ünnep esetén is.

Mint ismeretes, nemcsak ezen a téren hozták közös nevezőre az őskeresztények hitvilágát a pogány kultuszokkal, hanem például a ceremonális áldozatbemutatásokkal, a szombatnap helyett a vasárnap ünneppé nyilvánításával, a bálványimádások szokásával, és még számos más kérdésben, ami törvényszerűen egy eklektikus, torz istenképet hozott létre a Római Birodalom lakóinak gondolkodásában. Nagy Konstantin volt az első, akit államfőként és egyházfőként is ismer a történelem. Ő lett az állam és az egyház szövetségének megalkotója. De ugorjunk egy nagyot az időben!

A történelem során minden korban megmaradt a keresztény hitvallóknak egy kis csoportja, akik hűségesen ragaszkodtak az eredeti hithez. Ők gyakran barlangokban, sziklahasadékokban rejtőzködve éltek és tanították gyermekeiket, miközben mindvégig vérdíjért sóvárgók leselkedtek rájuk. A folyamatos üldözés ellenére sem adták fel hitüket. A Szentírás tanításaihoz visszatérni kívánó legnagyobb mozgalomra azonban a 16. századig várni kellett. A reformáció vagy más néven a hitújítás, bővebben a protestáns reformáció a nyugati kereszténység egyik legjelentősebb mozgalma volt Európában, amely megjelenésével vallási és politikai kihívást jelentett a katolikus egyház, és különösen a pápa tekintélye számára. A reformátorok a középkorra államegyházként működő katolikus egyház tanításában és gyakorlatában a bibliai kereszténységhez mérten számos tanbeli hibára, visszaélésre rámutattak. Az egyház megreformálására széles körű mozgalom indult, ami a Szentírás tanításaira alapozta tételeit. A reformáció volt a protestantizmus kezdete.

A számos hittétel mellett a karácsonyünneplés hagyománya is reformra szorult, de az ellenreformáció hatására mindez ismét háttérbe került. A reformáció kezdeti erejének hanyatlásával sok addig elért eredmény visszarendeződött, így a magukat katolikusnak és protestánsnak vallók egyaránt ma is Jézus születésnapját ünneplik december 25-én. Ma is ez az egyetlen vallási ünnep, amelyet a világon mindenütt az ateisták is megünnepelnek, átértelmezve a család, a szeretetet és az ajándékozás ünnepének, a szociális érzékenység kifejezéseként gondolva rá.

Hogyan lett a karácsony az ajándékozás ünnepévé?

Ebben szerepe volt egy középkori fejedelem történetének is. A „keresztény” uralkodók közül sokan gondolkodtak úgy, hogy méltók rá, ezért alattvalóiknak volt kötelességük megajándékozni őket. Hogy ez megváltozott, abban komoly szerepe volt annak is, hogy igen népszerűvé vált a korábban élt I. (Szent) Vencel cseh fejedelemről élő hagyomány, aki maga osztott ajándékokat, elsősorban a rászorulóknak és a gyermekeknek. A reformáció után aztán a gyermekek megajándékozásának szokása is egyre elterjedtebbé vált.

Charles Dickens Karácsonyi ének (A Christmas Carol) című regénye a britek karácsonyi ajándékozási szokásának formálódására gyakorolt nagy hatást, az ő szokásaik pedig a világ többi népére. Jókor és jó helyen jelent meg regénye, egy olyan időszakban, amikor a britek feltárták és újraértékelték a múlt karácsonyi hagyományait. A regény írása közben hatással voltak rá saját gyermekkori emlékei, valamint más írók karácsonyi történetei is. A Karácsonyi ének történetének fő témája a szegényekkel való bánásmód, illetve az önző ember azon képessége, hogy megváltozzon és kedvesebb, szelídebb személlyé formálódjon.

Dickensnek nagy szerepe volt a karácsonyünneplés népszerűsítésében. Korábban két, a Karácsonyi ének megjelenése után másik négy, az ünneppel kapcsolatos regényt is írt. Ezekből nyilvános felolvasásokat tartott, s annyira sikeresnek bizonyultak, hogy több száz ilyen előadásra vállalkozott. Történetét több nyelvre is lefordították, sokszor megfilmesítették, operát is rendeztek belőle.

Mindezek és más hagyományok által annyi érzelem, beteljesedésre váró vágy, a fadíszítés szokásával olyan ikonikus fennköltség költözött a gazdagok és a szegények otthonába egyaránt, ami egy-egy napra feledtethette a társadalmi egyenlőtlenségeket. Így idővel tehát szinte „önként kötelezővé” vált a karácsonyünneplés, a pogány szokások beiktatásával, úgymint a böjti időszak, a fenyőfa állítása, az ünnepi vacsora, az ajándékozás és az éjféli misén való részvétel. S miért követjük „vakon” a hagyományt? Mert ilyenkor úgy érezzük, mindezek által jobb emberré válunk, sőt jobbá tudnánk tenni az egész világot.

Mondd, minek örülnél?

Ha ajándékra vágyunk, akkor nekünk is adnunk kell. De mit? Szeretetet, figyelmet, törődést – tehát a legértékesebbeket – nem kapni a boltokban, vagyis marad az aktuális árukészlet.

A szakemberek a karácsonyt a fogyasztói társadalom legnagyobb ünnepeként jegyzik. Ilyenkor összevásárolunk mindenfélét – több jolly joker ajándékot is (zokni, sál, nyakkendő) a váratlan vendég részére, s ez persze nem marad rejtve az előtt, aki kapja. Nagyon gyakran fel sem tesszük a kérdést: vajon minek örülne legjobban a másik?

A józan ész szabályainak ellentmond, hogy sokan karácsonykor boldognak-boldogtalannak ajándékkal szeretnének a kedvébe férkőzni. Felöltik ünnepi mosolyukat, és túl sokat várnak ettől a pár naptól. Bekopognak az utálatos szomszédhoz egy kis bejglivel, vagy más ajándékkal próbálják helyrehozni, amit év közben elrontottak, mert ez a kijelölt napja a szeretetnek, a megbékélésnek. Ezzel nem is lenne baj, de tényleg az ünnepi készülődés ideje a leg- megfelelőbb az elhanyagolt sebek gyógyítására? A karácsonyi ajándékozásnak az a lényege, hogy örömet szerezzünk a szeretteinknek. A legnehezebben a figyelmünkből és az időnkből juttatunk egymásnak. Nem az a fontos, hogy drága dolgot vegyünk, hanem az, hogy az adott meglepetéssel kifejezzük az ajándékozott iránti szeretetünket és figyelmességünket. Ezért fontos megtudni, hogy a megajándékozandó személynek mi a szeretetnyelve. Van, aki rajong az ajándékokért, míg más úgy gondolja, „inkább segítettél volna az előkészületekben, minthogy a közös pénzünket költötted felesleges holmikra”.

Ha már ajándékozunk, figyeljük egész évben szeretteink jelzéseit, mi az, amire valóban vágynak. Lehet, hogy az egyáltalán nem költséges dolog, hanem csak valami olyan apróság, kedvesség, esetleg olyan egyedi ajándék, amelyről azt érzik, hogy ez tényleg nekik szól. Nyilván a legszemélyesebb az az ajándék, amit mi magunk készítünk.

Mindazonáltal az elmúlt években elterjedt szokássá  vált az is, hogy sokan tárgyi ajándékok helyett inkább élményt ajándékoznak: színház- vagy koncertjeggyel, közösszabadidős program megszervezésével lepik meg szeretteiket.

Hogyan töltsük a karácsonyt, ha semmi kedvünk ünnepelni?

Sokak által ismert a humoros, amerikai családi játékfilm (Kelekótya karácsony), amikor egy középkorú házaspár elhatározza, hogy a szokásos karácsonyi költekezés helyett inkább pihennek, és befizetnek egy egzotikus trópusi útra. Bár az út semmivel sem kerül többe, mint a díszekre és vendégfogadásokra költött pénz, döntésükkel mindenkit megbotránkoztatnak. Egy váratlan fordulat miatt azonban mégis maradniuk kell. Ez persze az amerikai forgatókönyv szabálya, nem az olvasóé. Ám talán érdemes számba venni a bensőséges együttlétnek ezt a lehetőségét is.

Az év végi ünnep sokak számára a számvetés ideje. Ilyenkor összegzik az elmúlt év sikereit és kudarcait, és nagyon megviseli őket, ha magányosan kell eltölteniük a szeretet ünnepét. Ilyenkor életet menthet egy érdeklődő telefonhívás vagy bejelentkezés egy sakkpartira, esetleg egy

sétára hívás.

Mások szeretik jótékonysággal tölteni ezt a napot. Segélyszervezetnek segédkezni, rászorulókat élelmezni, szegény gyerekeknek kivinni a cipősdoboz-ajándékokat, egyedülállókat látogatni vagy krízisben lévők telefonhívást fogadni. Lehet, hogy mindezeket nem csak az év utolsó néhány napján kellene megtennünk?

Sz. Á.

Felhasznált irodalom:
csalad.hu – Szűcs Anikó: A karácsonyi ajándékozás etikettje
hu.wikipedia.org – Karácsonyi ajándék